2012. május 20., vasárnap

Egy kis előzmény

A dolog úgy kezdődött, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív játéktervezési pályázatot hirdetett 1359 cm³ - Agyalj rajta! címmel, melyen úgy véltem, hogy elindulhatnék. Mivel a műszaki véna hiányzott a megvalósításhoz, így kiírtam egy casting-ot tervezők részére, melyre összesen 1 azaz 1 jelentkező volt, iStván személyében. A szűk választási lehetőség szerencsére nem ment a minőség rovására, és a végén 1 helyett 2 játékot adtunk be a versenyre, melyből az egyik a legjobbak közé is bejutott. Végül nem mi nyertük meg a versenyt, a kitűzött célunkat elértük, ráadásul lassan másokat is érdekelni kezdett a törekvésünk. Bár még nagyon az út elején vagyunk, abban én már biztos vagyok, hogy ennek csakis valami jó lehet a vége!

A blog célja többrétű. Egyrészt szeretnénk megosztani a célhoz vezető egyes lépések részleteit, hogy ezzel másokat is inspiráljunk játékok tervezésére, és megmutassuk, hogy kellő elszántsággal bármi elérhető. Másrészt  szeretnénk egy közösséget kialakítani magunk körül akik hasonló érdeklődéssel bírnak, s akár egymást segítve tudnánk előre haladni.

Bízom benne, hogy mindez nagyon hamar sikerül!

Bárki, aki hasonló huncutságba kezd, mint mi, javasolt utánajárni egyes írott és íratlan szabályoknak, mint pl. ez ITT.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. hmm, valami csúnyát írtam, hogy el lettem távolítva?
    Na mindegy.

    Lássuk, hogy láttak a zsűrik a pályázat után:
    http://vimeo.com/42212716#

    Egyszerű: lezsírozott piacra kellett koponyákat találni.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nem, nem távolítottam el semmit. Nem tudom mi történt. :/

    VálaszTörlés
  4. akkor bug van a rendszerben, vagy pedig egy spion :)

    VálaszTörlés
  5. De, így utólag elemezve a dolgot, úgy látom én voltam az eltávolító :D. Ez esetben sorry!

    VálaszTörlés