2012. szeptember 23., vasárnap

Okostojás, avagy ellopták a játékötletemet

Ellopták a játékötletemet! Persze ez egy kicsit durva megfogalmazás, sőt mondhatni nem állja meg a helyét, de mégis ezt kell írjam, mert kicsit hasonlít ahhoz, amit érzek. Egyik szemem sír, a másik nevet. Sírok, mert kb. fél évvel ezelőtt kitaláltam egy játékot, ami 3 dimenzióssá tette volna a labirintusfeladványt, de most rá kellett jönnöm, hogy már előttem kitalálták. Ugyanakkor örülök is, hiszen ez azt jelenti, hogy nincsenek rossz ötleteim, talán egyszer olyat is sikerül felfedezni, amit korábban más még nem talált fel. :)

Zagyvai András építész idén a Nob Yoshigahara játéktervező verseny nagydíját nyerte el ezzel a remekművel, amire egyszerűen nem tudok mást mondani, csak azt, hogy zseniális! A hg.hu-n akadtam rá a gyöngyszemre, és mivel még élőben kipróbálni nem tudtam, ezért a pontos játékleírást inkább a cikkből idézem: "A Smartegg gyakorlatilag egy olyan egy vagy többrétegű, háromdimenziós labirintus, melyben egy pálcát kell átjuttatni az járatokkal áttört testen. A pálca két végén egy-egy gömb van, amely megakadályozza, hogy akárhol kivehessük: csak a bejutás és a kijutás helyén van elegendő hely a pálca fejének. Úgy kell áthaladnunk ezen a belső labirintuson, hogy közben nem látunk bele a testbe; az útvonalat a fejünkben tervezzük meg, a belső fészkeket a pálcával tapogatjuk ki, így akár csukott szemmel is játszhatunk. 

2012. szeptember 9., vasárnap

Sikertelen projekt

Szerintem a kudarcok ugyanolyan fontosak a fejlődéshez, mint a sikerek. Hát én is most egy ilyenben vagyok. Nem bánkódom, mert a nagyobb esély erre volt, de kicsit többet vártam. A Bárka játékot kb. 3 hónapja tettem fel a kezdheted.hu-ra abban bízva, hogy a projekt támogatással megvalósulhat. Ezúton szeretném megköszönni azoknak, akik felajánlottak némi összeget a cél érdekében, nagyon örültem neki! Természetesen a közösségi projektfinanszírozásnak itt még nincs vége, tovább próbálkozom, de mostantól egy megfontoltabb stratégiával. Például nem fogok egyszerre kettő ilyen projektet futtatni, mert marhaság. Megosztom az emberek figyelmét teljesen feleslegesen. A másik, hogy jobban átgondolom az összeget, és inkább nagyobb önerőt vállalok a siker érdekében. A harmadik pedig, hogy valószínűleg nem ez a projekt lesz az, amelyiket elindítom, ugyanis van egy sokkal jobb ötletem... ;-)

Munkalehetőség


Sziasztok!

Szeretnénk egy játékot fejleszteni honlapra, illetve facebookra, viszont sajnos nincs programozói képességünk, nem értünk az ilyesmihez. Ha érdekel egy ilyen jellegű fejlesztés, mint megbízás, akkor jelentkezz. A játék koncepciója megvan, illetve a gazdasági megtérülése is kecsegtetőnek tűnik, viszont a megvalósításban elakadtunk.

Ha érdekel a feladat, írj nekünk, vagy ha ismersz olyan embert, akit érdekelnek, küldd el neki ezt a bejegyzést. Bármilyen anyagi vonzatú megoldás szóba jöhet, tehát ha fix összegért vállalnád a kivitelezést, az is, ha inkább részesedésért, az is.

Jelentkezni lehet itt hozzászólással, vagy e-mailben a bohl.attila@gmail.com címen.

2012. szeptember 5., szerda

Új partner csatlakozott - Dönci

Új partnerünk Dönci, a saját készítésű játékok blogja, aki egy kis bemutatkozót is küldött magáról:


Dönci


Blogomon kisgyermekes édesanyaként bemutatom saját készítésű játékainkat, ajándékainkat. A játékok saját készítése a szülőnek, és a játékot megkapó,
használó csemetének is nagy öröm, tapasztalatom szerint a vásárolt játékoknál hosszabb ideig, szívesebben játszanak vele a gyerkőcök. Hiszek a
készítés során belekerülő többletenergia erejében, és abban, hogy különösebb kézügyesség nélkül is, egyszerűen is sok minden elkészíthető az
apróságoknak. Szeretném azokat a szülőket is ösztönözni, akik nem érzik különösebben ügyesnek magukat, játékot mindenki tud készíteni a
gyermekének. Az első darab fogadtatása után valószínűleg abba sem tudja majd hagyni...